A francia forradalom után a selyembe-bársonyba öltözött nőies férfiideál eltűnt, helyét átveszi a gentleman. A gentleman kifogástalan eleganciával, visszafogott ízléssel öltözködik, egyre inkább egyeduralkodóvá válik a mai értelemben vett öltöny, gyapjú alapanyagból.
Anglia vezető szerepet tölt be a férfiak öltözködésében – ami nem véletlen, hiszen az öltözködését determinálja az ország hidegebb, nedves éghajlata, mely kedvez a juhtenyésztésnek, a gyapjúból készült textíliák előállításának. A szabás tökéletességére helyezték a hangsúlyt, mely még a részletekben is megmutatkozott: minden úriember szabónál, méretre készíttette szezonális öltönykollekcióját.
A jól öltözött úr minden ruhadarabja művészi igényességgel készült; a divatficsúr a dandyk mintaképe, akik órákat töltöttek öltözködéssel és páváskodással. Az 1800-as évek direktóriumi férfi viselete testre szabott, sötét színű frakkból és rövid, színes selyem vagy szövet mellényből, valamint lábra tapadó, sárga vagy fehér, magas derekú térdnadrágból állt. A kabát derékszabás nélküli, derékban láttatni engedi a nadrágkorcot. Az ing fehér, magasra ívelő, keményített állógallérral készül, mely alatt többszörösen megtekert és csomóba kötött, sálszerű fehér selyem nyakkendőt viseltek – ennek megkötését tanfolyamokon, vagy könyvekből sajátíthatták el az igényes urak. Az évszázad fordulóján Angliából – a fázós embereknek köszönhetően – új kabátformák is divatba jöttek, ilyen volt a lovaglókabátból hétköznapi viseletté vált, bokáig érő, nagy galléros riding coat – franciásan redingote, magyarul redingot, a derékig érő spencer, illetve a több vállfodorral ellátott köpeny, a carrick. A mellény ugyan még mintás, de nem kevésbé igényes: hímzett selyem vagy bársony, igazi luxuscikk. Az új évszázad első éveiben, az empire idején a frakk és a pantalló – a térdnadrág egyre kevésbé volt jellemző – sötét színű gyapjúszövetből készült, vagy Goethe híres hősének, Werthernek a viseletét utánozva a kabát kék, a mellény és a bőrnadrág pedig sárga színű volt. Az angol éghajlat mellett a kabátokról sem lehetett elfelejtkezni.
A XIX. század tízes éveiben egyre szembeszökőbb változások álltak be az életfilozófiában és így a férfi viseletben: a biedermeier-kori férfi megbízható, tisztességes családapa – a hiú dandy figurája már a múlté.
Ruhadarabjai változatlanok, ezek stílusa azonban disztingváltabb lett, főleg színét veszti el. A változatosabb, mintás, magasan záródó mellénnyel viselt frakk, és az ehhez viselt világosabb, hosszú nadrág vált általánossá, fehér inggel és sálszerűen megkötött nyakkendővel. Ugyanakkor elterjedt a redingot térdig érő változata, a szalonkabát vagy gérokk is, és a hétköznapokon elkezdte felváltani a frakkot. Ennek formája az 1830-as években emlékeztetett a nők homokóra alakjára: deréknál erősen szűkített, onnan azonban bővülő volt, és még felsőkaron enyhén puffos ujjai is ezt a sziluettet mutatták. A kabát mellkasnál erősen vattázott, domború volt, a derék karcsúságát a férfiak is fűzővel tudták elérni. A ruhák színei egyre sötétebbé váltak: divatos volt a sötét- vagy szilvakék, a dohánybarna vagy az üvegzöld, a sötétszürke és természetesen a fekete. A nadrág hasnál rakásokkal bővül, azonban lábszárnál hosszú szűk szárú, ráborul a lábfejre, talpalóban végződik. Az ing gallérja még magasabbra ível és keményített: nem véletlenül nevezik Vatermördernek, azaz apagyilkosnak – egy korabeli történet szerint egy ifjú, mikoron megölelte apját, ledöfte divatos gallérjával. A férfiak haja kissé hosszabb, hullámos, fejükön továbbra cilindert viseltek.
A XIX. század folyamán az öltöny és gérokk uralta a férfigardróbot. A mellény, a háromrészes öltöny kelléke, mely a XIX. században elengedhetetlen, ugyanakkor nagyon kedvelt ruhadarab volt, fokozatosan eltűnt, csupán a hivatali viseletben tűnt fel. A férfiak öltözködésének alapvető formái, és egyszerűségre, visszafogottságra törekvése máig sem változott. A XIX. században kialakult öltöny az egyszerű szabásnak és anyagoknak köszönhetően kényelmes viseletnek bizonyult. Az elegancia a részletekben mutatkozott meg – a tökéletes szabásban, a gyapjúszövet finomságában, és az öltözék-kiegészítők mívességében. Az öltöny szabásvonala mindig párhuzamosan haladt a hölgyek szabásvonalaival: lazábban omlik vagy szűkítőkkel simul viselőjére. Sok régebbi öltönytípus átalakul vagy eltűnik.
A XX. századi szabások sokat változtak, s követték a hölgyek divatirányzatait. A húszas évek elején a zakó dereka kissé magasabbra került, de már 1922-ben visszatért a természetes helyére. 1926 körül a lezserebb, derékban nem, vagy alig szűkített zakó a divat. Az ehhez viselt nadrág egyenes szabású, csőszerű volt. Az 1930-as években a blézer szűkebb, alkalmazkodva a hölgyek keskeny sziluettjéhez. A harmincas években Fred Astaire és az elegáns urak voltak divatban: hófehér dinner jacketek jelentek meg. A 40-es évekig a férfiasabb, katonásabb ideálnak megfelelően a vállak kiszélesedtek, és vattázást kaptak, a derék változatlanul bő. 1940 körül fokozatosan eltűnt, vagy mellékszereplővé vált a XIX. század néhány tradicionális ruhadarabja, például a gérokk, azaz szalonkabát vagy a cutaway, melyek a ceremoniális világba száműzettek, ma az esküvők továbbélő kellékei. Helyüket hétköznapra a sötét öltöny, este a kényelmesebb szabású szmoking vette át az elegáns rendezvényeken, a frakk csak néhány, exkluzív alkalomra megfelelő. A felsőrésznek megfelelően a nadrág is kissé szélesebb, egyenes szárú lett. A szabadban töltött szórakozás miatt egyre inkább a kötött pulóver veszi át a blézer helyét, új szabású blézerek, dzsekik jelennek meg és egyre elfogadottabbá válnak a városi hétköznapokon is. Az ún. szvetter, és a sportosabb viseletek általánosságban is egyre nagyobb szerepet kaptak, a ruházat egyre lezserebb, etikettől független lett. Az ingek között még mindig a fehér a jellemző, de már a színes is egyre gyakoribbá vált, a mintás ingek a szabadidős tevékenységek öltözékeiből átszivárognak a városi zakók alá. A kabátok közül a korábbi paletot megmaradt, formája a zakó szabását követte. Az eredetileg katonai esőkabátként szolgáló praktikus trench-coat, valamint az ulster is ekkor lett divatos és közkedvelt. A kiegészítők közt a nadrágtartó helyét átvette a bőrből készült öv vagy nadrágszíj, a lábbeliknél pedig a magas szárú- helyett a félcipő terjedt el.
Fejükre a férfiak a korábbi cilinder helyett filckalapot, vagy különböző sapkákat tettek – legkedveltebb a puha, kerek micisapka volt. A férfiak öltözködésében az 1950-es évektől kezdve az öltöny az elegancia alapja, utoljára indít offenzívát az eleganciáért: szabása klasszikus, gyakran duplasoros gombolású, azonban az elsősorban Amerikából érkező új, sportos stílus egyre több követőre talált Európában is és elsöpri a finom ízlésvilágot. A nőkhöz hasonlóan – egyre több irányzat élt párhuzamosan a férfiruhák divatjában, megjelennek a szubkultúrák és azok szinte uniformizált viseletei. Az öltönyös úriember régebbi kiegészítő kelléke, a kalap is eltűnik – esetleg kabáthoz, télen hordják az elegánsabb urak.
A háború után a konzervatívabb réteg a vattázott vállú zakót hordta egyenes szárú nadrággal, a fiatalok azonban radikálisan újítanak. Az ún. jampik szűkítés nélküli, derékig érő, magasan záródó zakót, bokáig érő csőnadrágot, színes inget és madzag-vékonyságú nyakkendőt hordtak, hajukat zselézve, hátrafésülve hordták. A tánchoz elengedhetetlen gumitalpú cipő egészítette ki megjelenésüket. Az ötvenes évek végén, hatvanas években az ifjúság ideálja James Dean és Marlon Brando volt, így nem csoda, hogy öltözetükben is a farmer és a kigombolt, lazán hordott ing, vagy az ujjatlan „izompóló”, T-shirt, vagy a közkedvelt rövid ujjú póló vált általánossá. Az ing helyett blézerrel viselt garbók is ekkor kerültek át a férfiak ruhatárába.
Emellett a nosztalgia jegyében néhányan, az ún. „teddy-boyok” visszanyúltak nagyapáik stílusához, és jól nevelt „úrifiú” benyomását próbálták kelteni. Ehhez burlington-kockás kötött mellényt viseltek vagy a jellemző matróz- vagy a college stílus jegyeit és színeit alkalmazták. Az 1960-as években Pierre Cardin megtervezte a gallér nélküli zakóját, de a kínai vezetőről elnevezett Mao-öltöny is divatos volt – mindezek a hagyományos öltöny formáit aktualizálták. Jellemző álló nyakú elegáns öltöny a hosszított fazonú, ún. ghillie nyakú vagy Nehru (indiai) típus. Az 1970-es évek disco-lázára jellemző a színes férfiöltöny, hegyes gallérú, hasig kigombolt inggel és széles szárú nadrággal, John Travolta stílusában. A stílustörés divatját az 1980-as évek Jacko-stílusa mutatja be igazán: Napoleon-stílusú bőrkabáttal, rövid csőnadrággal. Elton John lurexes blézerei, zsabós ingei is nagy hatást gyakorolnak az urak öltözékére, visszacsempészve a XVII. század pompáját.
Az utóbbi évtizedekben alkalomtól és társadalmi rétegtől függően több stílus megfér egymás mellett. A business öltözék alapja a fazonban, színben, kiegészítőkben szezonálisan megújuló, mégis klasszikus öltöny. A casual viselet alapja a farmer- vagy kordnadrág, hozzá flanell inggel vagy T-shirttel, pulóverrel, szövet blézerrel vagy dzsekivel. A lázadó ifjúság a punk, hip-hop, deszkás vagy hippi stílusban éli meg a trendeket, de a virágos vagy színes ingek, színes sportcipők, felhajtott ujjú blézerek pólóval is megengedettek manapság, melyeket Don Johnson és Tom Selleck vezetett be. A XX. század végén már megjelentek az uniszex stílusok, sőt a metroszexuális, a korábbi dandykre, piperkőcökre hasonlító divattudatos urak trendje is, amikor szinte a lányokéval azonossá válik a fiúk megjelenése. A szmoking és frakk továbbra is minden úriember szekrényében otthon érzi magát, azonban a cutaway és gérokk már csak kivételes alkalmakkor kerül elő, elsősorban a kölcsönzőkből.